Nos, célba ért a levél.
Tudtam, mikor, melyik szünetben osztják a leveleket, így attól a perctől feszült várakozás indult egészen "mostanig".
Hazaérve, estefele ráírva és elbeszélgetve vele megtudtam, hogy jelenleg nem tudja határozottan kimondani, hogy igen vagy nem. Egyenlőre nem búslakodom/szomorkodom, nincs is amiért. Megteszek minden tőlem telhetőt, nem akarok később azon bosszankodni hogy valamit esetleg nem mertem megtenni, ahogy a múltban ez történt.
Ismét lett célja szürke napjaimnak :)
