Hosszú idő telt már el amióta nem írtam. Történt-e éppen olyan sok minden, mint amennyi időt mulasztottam?
Nem túlzottan. A március 15-i műsor végül jól sült el. Az utolsó pillanatban áthelyezték egy fedett helyre és hiba nélkül előadtuk.
Utána személyesen megismertem valakit, akivel eddig csak neten beszéltem. Felettébb jó volt ez is, nincs okom panaszra.
A további napok, hetek rengeteg munkával teltek... mint például egy novella kritika megírásával... most már csak várom a csodás meseszerű képet, amikor hívnak/írnak, hogy megnyertem a versenyt... én magam sem hiszem,hogy meg fog történni, nem szeretem beleélni magam...
Esetleg még "valakit" érdekelne, hogy összejöttem-e az említett lánnyal, válaszom továbbra is csak nem lehet... frusztráló továbbra is, az elmúlt sikertelen randira hívások óta nem próbálkoztam, pedig lehet kéne, vagy lehet hagyni kéne... de ezt még sem szeretném... már "kötődöm" hozzá, fáj feladni, belegondolni abba, hogy nem jön össze...fáj belegondolni a legvalószínűbb végkifejletbe...
Jövőhéten erdélyi cserediák érkezik majd hozzám. Tavaly én voltam, idén ő jön. Alig várom azt a hétfő estét, mint kisgyermek karácsonykor a fa alatti ajándékot, vagy esetleg a télapót. Kedves barátom az, aki majd érkezik, szeretném, hogy éppen olyan jól érezze magát itt, mint én náluk.
